Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Helyi pénzből magyar terméket

2012.02.06


A jelenlegi elszomorító gazdasági helyzetben egyre több magyarországi térség tervezi - a kizárólag helyi magyar termékek és szolgáltatások cseréjének lebonyolítását szolgáló - számos külföldi országban már jól működő helyi pénz bevezetését, a helyi gazdaságok pénzhiányos állapotának megszűntetése és vérkeringésük beindításának érdekében.

    Helyi pénzből magyar terméket

A helyi pénzek intézménye újra reneszánszát éli.  A 2010 tavaszán bevezetett Soproni Kékfrankos nagy sikerére való tekintettel és annak mintájára, Pécsett január 1-étől tervezik a készpénzt helyettesítő utalvány bevezetését, a pécsi Tükét, melynek célja, hogy a gyenge helyi gazdaságot erősítse.

A pécsi „helyzetjelentés” után néhány szót kell ejtenünk a balatoni eseményekről is. Veszprém környékén is folynak az előkészületek, hogy minél hamarabb forgalomba tudják hozni a balatoni vagy veszprémi Korona elnevezésű helyi fizetőeszközt. A kezdeményezéshez eddig Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany, Litér, Nemesvámos és Várpalota szándékozik csatlakozni. Mindemellett az MNB Szemle szerzői említést tettek már rábaközi tallérról és debreceni fantallérról is.

Miért jó a magyar termékek és gazdaság szempontjából a helyi pénz bevezetése?

A helyi pénzek sikeressége sok magyarázatra vezethető vissza. Nézzük meg részletesebben, hogy milyen előnyei vannak annak, ha egy térség állami fizetőeszköz helyett sajátot vezet be.

    7+1 pozitivitás, ami a helyi pénzek intézményének tulajdonítható:

 1.    Helyi, magyar termék vásárlására ösztönöz, mivel nem lehet átváltani pénzre.

 2.    Nem lehet vagyongyűjtési, megtakarítási vagy spekulációs célzattal felhasználni, ezért birtokosa hamar el fogja költeni.

 3.    Mozgásba hozza a gazdaságot, ráadásul a pénz a helyieknél marad, nem távozik el a közösségből, szemben a forinttal, ami kiáramlik belőle.

 4.    Helyi pénz, plusz forrásként is funkcionál. Egyfajta likviditást jelent a pénzforgalomban részt vevők számára.

 5.    Közösségépítő erővel bír, hiszen a cserék lebonyolítása érdekében a helyi termelőknek együtt kell működniük, egymással kapcsolatba kell lépniük. Sőt a későbbiekben a kölcsönös bizalom kialakulásából és kapcsolatok kiépítéséből is profitálhatnak majd.

 6.    A kistérségek gazdasága megerősödik, mert az autonóm helyi gazdaságok kevésbé függenek majd a globális eredetű gazdasági ingadozásoktól és válságoktól.

 7.    A lokális pénzhiány megszűntethető a segítségével.

+1. A magyar kormány és agrártárca is támogatja ezeket a gazdaságélénkítő kezdeményezéseket.

A helyi pénzek alkalmazásának példájából is látszik, hogy összefogással van lehetőség kicsiny hazánk gazdaságának javítására, a híres magyar termékek megmentésére. Ahogy a mondás is tartja: „egységben az erő”.

Ha Te is szeretnél részt venni egy országosan bevezetésre kerülő közösségi pénzre, ami segít megszűntetni a pénzhiányt, akkor ismerd meg a Hungarot.

 

Itt egy lehetőség, hogy megvédd a saját piacodat,
Te is csatlakozz a HungaroPiachoz!

Ha érdekelnek a részletek, kérelmezd a céged felvételét itt:

 

Telefonos támogatás: +36-70-3633168

 

Üdvözlettel:
Harangozó Beáta
Piacszervező
06-70-363-3168
HungaroPiac
www.hungaropiac.hu